A Daewoo Nexia bemutatása és megismertetése!

Akik szeretik, rajonganak vagy még nem is ismerik, ezt az autót annak készült ez a honlap. Ajánlom hogy olvasd el!

A nexia története:

Az 1960-as években Park Chung Hee új kormányának a célja, hogy növekedés és fejlesztés legyen az országban. Ez nagyobb hozzáférést biztosított az erőforrásokhoz, és az exportot részesítette előnyben. A Daewoo nem is lett fontos tényező sokáig. A magasabb hasznot hozó ruhaiparra koncentrált, hiszen ekkor még olcsó munkaerő bőven volt Dél-Koreában. Később a konkurencia miatt áttért az elektronikára és a hajóépítésre, amit a kormány erőltetett inkább. Kiterjesztették a szerszámgépek exportját, a védelmi termékek és a félvezetők tervezését és gyártását. Végül elkezdtek polgári helikoptereket és repülőgépeket építeni, amelyeknek az ára jóval az amerikai gyártmányoké alatt volt. A hetedik legnagyobb autóexportőrnek és a hatodik legnagyobb autógyártónak tartották a világban. A 1980-as, 1990-es években a híradástechnikában és telekommunikációban is szerepet vállalt, valamint az építőipari gépek területén és a hangszergyártásban is jelen volt.

A cég feldarabolása

Az 1998-as ázsiai pénzügyi krízis kihatással volt a koreai kormányra és főleg a Daewoo túlköltekezésére. Az állam nem tudta biztosítani az addigi olcsó, szinte feneketlen keretet. Míg az LG Electronics és a Samsung visszafogta magát, a Daewoo 40%-kal növelte a deficitet. Így 1999-ben Dél-Korea második legnagyobb cégcsoportja, melynek több mint 100 országban voltak érdekeltségei, csődbe ment, mintegy 80 milliárd won deficittel, ami kb. 85 milliárd amerikai dollárnak felelt meg. Nem tehettek mást, minthogy a cégeket külön-külön eladták, illetve néhány önállóvá vált.

Egy pár kép a daewoo nexiáról:

      

     

     

   

   

    

 

DAEWOO márka rövid története

A Daewoo jelentése „nagy univerzum”, és ezzel tulajdonképpen nem lőttek bakot a kitalálók, mert egy világméretben is jelentős, dél-koreai ipari csoportról beszélhetünk. Az autós szekció 1978-ban jött létre Saehan Motor néven, míg a Daewoo felirat először 1983-ban volt olvasható. Az óriásvállalat mindent gyárt, ami mozog, autót, buszt, lánctalpas traktort, amire csak szükség van, ám globális szinten már nincs minden kontinensen jelen. Európában Opel-alapokon indult a Daewoo karrierje, az 1990-es évekből sokaknak lehet ismerős a Kadett E ázsiai átirata, a Daewoo Racer. A nagyobb és komfortosabb Espero a szögletességet próbálta divatba hozni, és nem váratott magára sokáig az első egyterű, a Tacuma sem. A paletta lefedte az átlagemberek igényeit, a minit a Tico, a kompakt kategóriát a Lanos, a luxust a Leganza képviselte. 2001-ben a márka kivonult Európából, hogy átadja helyét (és modelljeit) a partner General Motors érdekkörébe tartozó Chevrolet-hálózatnak, hogy a tengerentúli márka megvethesse lábát az Öreg kontinensen.

Név: Daewoo
Csoport: Daewoo Group
Alapítás éve: 1978
Cégnév: Deawoo Motor Co. Ltd.
Székhely: Bupyeong-gu, Incheon, South Korea
Első autó: 1983
Jelmondat: Olcsó, megbízható, széles vásárlói rétegnek kínált modellek világszerte.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 16
Heti: 85
Havi: 182
Össz.: 16 975

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
A Daewoo Nexia bemutatása és megismertetése! - © 2008 - 2024 - daewoonexia.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »